bookshelf
  HONLAP NAGYKERESKEDÉS ÚTIKÖNYVEK PUBLICATIONS GALÉRIA LINKEK KERESÉS EMAIL
KIADVÁNYOK



Előszó:

Törökország eszményi hely azoknak a turistáknak, akik, miközben lenyűgöző látványosságokra vágynak, nem szeretnék nélkülözni a pihenést, kikapcsolódást kínáló szórakozóhelyeket sem. Ez utóbbiakból igencsak bőséges a kínálat a Földközi-tenger legnépesebb országában, főleg a 7000 km hosszú, napsütötte tengerparton.

A fürdőhelyek közelében azonban megtaláljuk a települések 8000 éves történetének napjainkig fennmaradt, felkavaró élményt kínáló emlékeit is. Történelmi helyeken járunk, ahol az egymást követő civilizációk szüntelen, izgalmas kavargása jól felismerhető módon jelenik meg a műemlékek kikristályosodott formáiban és az emberi szellem élő megnyilvánulásaiban. Törökország, amely jó ideje kopogtat az Európai Unió ajtaján (jóllehet a NATO-nak már 1952 óta tagja és 1996-ban aláírta az EU vámuniós egyezményét is), hatalmas összeget fordított és fordít napjainkban is idegenforgalmának fejlesztésére, s ez mind gazdasági szempontból, mind az országimázs alakítása szempontjából igencsak jól megtérülő befektetés lehet, ha meggondoljuk, hogy jó ideje évente átlag 8 millió turista érkezik az országba.

A turisták érdeklődésének középpontjában a fürdőhelyek, történelmi városok, régészeti feltárások állnak. Az Európából - így Magyarországról -, de az Egyesült Államokból is egyre nagyobb számban érkezőkre bizonyosan hat az a történelmi vonzerő, amely az Ázsia és Európa, azaz Kelet és Nyugat közt összekötő szerepet játszó országból árad, s amelynek leglátványosabb jelképe Isztambul hatalmas városa, a Boszporusz-parti metropolisz, Bizánc-Konstantinápoly örököse. Törökország neve távoli (de az európai kollektív emlékezetben mélyen rögződött) emlékeket is felidéz, amelyekben félelemmel vegyes csodálat keveredik a kérlelhetetlen ellenség képével. Ma már talán megmosolyogjuk a maguk korában nem tréfás szándékkal leírt alapító szavakat, miszerint a török flottát 1571-ben Lepantónál tönkreverő Szent Ligát a Pápai Állam, a Spanyol Királyság és Velence a "török romlására és elpusztítására" hozta létre.

Útikönyvünket a naprakész információk és leírások mellett rengeteg fénykép és az elmélyültebb elemzést és érdekességeket tartalmazó „keretes szövegek" gazdagítják. A bevezető rész bőséges ismereteket nyújt az ország ősi és modern történelméről, művészeti és kulturális múltjáról, elragadó és változatos természeti, környezeti értékeiről. Valóban tartalmasnak mondható a látogatásnak szentelt rész a maga 47 útvonalával, amelyből nem marad ki a „török kontinens" egyetlen említésre méltó történelmi, kulturális és tájképi érdekessége sem: a nyüzsgő Isztambul műkincseitől és varázslatos városi atmoszférájától Edirnéig (Drinápoly), az egykori ősi trákiai Hadrianopoliszig; a Márvány-tenger menti gyönyörű Bursától Trójáig, a Homérosz megénekelte "büszke Ilion" városáig és Pergamon görög-római emlékeiig; az Egei-tenger partvidékétől, ahol egyebek között Szmirna (Izmir) ősi és modern városát, Epheszosz, Priéné és Milétosz jelentős régészeti feltárásait tekinthetjük meg, a földközi-tengeri Thermesszosz, Perge és Szide városáig. És tovább: a kilikiai Antiochia híres régészeti múzeumától a Fekete-tenger partjáig, ahol Trapezuntum (Trabzon) városa volt a bizánci kultúra utolsó védőbástyája; Ankarától, amelyet Atatürk 1923-ban választott az ország új fővárosának, Bogazköy varázslatos régészeti parkjáig; a mesés és természeti látványosságban hihetetlenül gazdag Kappadókia bizánci emlékeitől a kelet-törökországi Erzurum városáig, a falakkal körülvett Diyarbakirig és a bibliai Ararát hegyéig, ahol Noé bárkája partot ért.

Az útvonalak rendjében felsorolva ezek a nevek csupán egy - ráadásul nem teljes - lista részei. A valóságban azonban ezek az elnevezések egymást követő kultúrák fontos állomásai: a Konya közelében található Qatal Hüyük ásatásaitól kezdve, ahol a világ egyik legősibb városát tárták föl, a hettita, a görög, a római és a bizánci kultúra felidézésén keresztül egészen a hatalmas Oszmán Birodalom, a "Fényességes Porta" emlékét őrző jelekig. Mindeközben persze hasonló figyelmet fordítunk a mai Törökországra, arra a nemzetre, amely megszabadulva a "karavánszeráj-ország" címkéjétől, amit még a néhány évtizeddel ezelőtti felszínes és anakronisztikus leírások is sugalmaztak, tudatosan a modernizáció - meglehet, ellentmondásoktól nem mentes - útját választotta.

Touring Club Italian