Előszó:
Bajorország a Német Szövetségi Köztársaság legnagyobb területű, de legkevésbé sűrűn lakott szövetségi
állama. Már ebből is arra következtethetünk, hogy a tartományban a földrajzi kiterjedés és a lakosság
eloszlása megfelelő egyensúlyban van. Bajorországban nagy és közepes nagyságú városok alkotnak tagolt,
de nem fojtogató városhálózatot, amely határozottan fejlett funkcionális szerkezettel rendelkezik.
Igy a kis központok, a kifejezetten falusi jellegű településekkel együttesen, mindmáig az összlakosság
jelentős százalékának nyújtanak otthont.
Ebből következően különös figyelmet fordítottak a természeti környezet megóvására, ami a modern korban
segítette a turizmus elterjedését és jól szervezettségét azért is, mert a táj sok szépséggel megáldott
és felettébb változatos. Lenyűgözők a délen húzódó Bajor-Alpok mészköves falait borító bükk- és fenyveserdők;
elkápráztató Franken szintén erdőkkel borított dimbes-dombos vidéke; érdekes a Duna völgyének sík
területe, ahol a folyó átszeli a tartományt Baden-Württembergtől Ausztriáig.
A turizmus szempontjából hasonlóan meghatározó a történelmi városok sora, amelyekből nem kevés van
Bajorországban, s amelyek építészeti emlékei, valamint a templomokat, palotákat díszítő és múzeumokat
gazdagító autentikus művészeti alkotások Európa és a világ minden részéről vonzzák a látogatókat.
Nem csupán a nagyvárosok, mint München és Nürnberg, hanem a varázslatos Augsburg és Würzburg,
az ősrégi Regensburg, a becses Bamberg, az elbűvölő Coburg, a kicsi és kedves Rothenburg ob der
Tauber vagy Bayreuth a híres Wagner-fesztiváljával.
Ebben az útikönyvben Bajorország múltját és jelenét különféle szempontokat figyelembe véve mutatjuk be
úgy, hogy a mai turizmust meghatározó kulturális és rekreatív igényeket egyaránt szem előtt tartjuk.
Igy van ez a bevezető részben, ahol a földrajzi-gazdasági jelleget tárgyaló fejezetben foglalkozunk a
közös európai pénz bevezetésével; a történelmet tárgyaló fejezetben rávilágítunk a tartomány mindeddig
kevésbé ismert szerepére az öreg földrészen; a művészetet bemutató részben pedig az építészet mellett
leírjuk a szobrászat és a festészet emlékeit, de kitérünk az irodalom, a zene és a filmművészet tárgyalására is.
Igy van ez különösen a részletes útikalauz esetében, ahol a Münchennek és a környező tavaknak szentelt
részek mellé felsorakoznak a Frankent, Nürnberget és Regensburgot, valamint Délkelet-Bajorországot
bemutató szövegek; de rendkívül érdekesek a nem kevésbé híres bajor turistautak, a Deutsche
Alpenstrasse és a Romantische Strasse.
Fontosnak tartom hangsúlyozni azt, amitől ez az útikönyv jól használható, korszerű és újdonságokkal
teli. Ez az az új mód, ahogyan bemutatja a lakott központokat: nemcsak a történelmi-művészeti
örökségre fordít figyelmet, hanem felkutatja és bemutatja azt is, hogyan, milyen hagyományokban,
szokásokban, ünnepekben élik meg a bajorok identitásukat. Részletes tájékoztatást adunk arról,
milyen lehetőségek várnak a turistákra Bajorországban, a hagyományostól eltérő utazási formákról
(kerékpárral, csomag nélkül, de fogaton is); intézményekről (szállodák, éttermek, irodák stb.) —
egy alaposan átgondolt „vademecum" azok számára, akik az utazás előtt meg akarják érteni ennek a
Landnak és lakóinak legfőbb jellemzőit. Az itteni emberek sok szempontból délinek is tekinthetők:
például joviálisak és szeretik a szórakozást; mindig is kedvelték az olasz művészetet, amely
itt egyébként méltón és igen sok helyen van jelen.
Ez az útikönyv életszerű, változatos, könnyed, ugyanakkor teljes és funkcionális, tehát minden igényt
képes kielégíteni, egy kicsit úgy, mint a tartomány, amellyel foglalkozik: Bajorország.
Touring Club Italiano
|