Előszó:

A több, mint kétszáz most következő színes fotográfia híven tükrözi a XXI. század eleji Budapestet, mégis szólni kell azokról a történelmi rétegekről, amelyek hol rejtőznek, hol látványosan megjelennek és meghatározzák e kétezer éve lakott vidék, az Óbudából, Pestből és Budából 1872-ben létrejött főváros mai arculatát. A legrégebbi, vagy ha úgy tetszik, a legalsó réteg a római koré: Krisztus születése előtt néhány évvel Augustus császár elfoglalta a Kárpát-medencét átszelő Dunától délre és nyugatra fekvő területeket. A folyam jobb és bal partján kiépítették a Birodalmat - a barbár- támadásoktól - védő limest, mely őrtornyokból, erődökből, polgárvárosokat kísérő katonai táborokból állt. Az egyik, a kitűnő vizéről nevezetes Aquincum volt, Buda északi részén állt. Később, uralkodó fejedelmeink a IX. század végétől a katonaváros amfiteátrumának magas falai védelmébe helyezték népeiket, és Pest város első csírái is ott születtek, ahol a legfontosabb átkelőhelyet, a tabáni révet védő Contra-Aquincum falai álltak. Óbuda későbbi jelentőségét az adta, hogy a római maradványok között, azok felhasználásával. kereskedők, iparosok telepeket hoztak létre, s királyi kúria, szerzetesházak és templomok épültek. A város első középkori rétege, Óbuda és Pest első fénykora a tatárok betörésével (1241) és borzalmas pusztításával-öldöklésével zárult.

Az újjáépítés és a jól védhető Várhegy betelepítése jelentette a virágzó középkori korszak újabb nyitányát A Várhegyen németek és magyarok városrészeket hoztak létre, s bennük polgárházak, plébániatemplomok és kolostorok álltak a városfalak védelmében, majd jó száz évvel később a város alkalmassá vált arra, hogy a nápolyi Anjou-házból jött 1. Lajos király Budát válassza székhelyéül. Ó és az őt követő uralkodók a Kárpát-medence központjává tették a Várhegyet, a déli részen felépülő palotájuk egyre szebb lett, fényes főúri rezidenciák épültek a polgárvárosban, és a gótika, korai reneszánsz európai rangú alkotásai díszítették a templomokat, lakóházakat Az innen irányított birodalom mélyen benyúlt a Balkánra, elérte az Adriai tengert, és 1. Lajost Lengyelország királyává is megtették. Az újkor hajnalán, 1541-től közel másfél évszázadig, pontosabban 1686-ig, a törökök bírták a hármasvárost, s ittlétük "gyümölcse" kettős volt: a fényes paloták, polgárházak és kolostorok lassú enyészetnek indultak, a templomokból dzsámik lettek.

Az egyesített keresztény seregek ugyan megszabadították Budát (1686), majd az országot, de a magyar királyság középkori fényessége már sohasem, a nemzet szabadsága és önállósága sokáig nem tért vissza, a Habsburgok uralkodtak a Kárpátmedencében is. Óbuda földesúri központtá alakult át, Buda csendes kisvárossá vált, noha - jóval szerényebb módon ugyan - barokk palota épült a nádor számára a középkori romok fölé. Dinamikusabb volt Pest újjászületése és már-már szúkős volt a városfalak ölelte terület Mindaz, ami a török kiűzetés nyomán született már a barokk stílushoz igazodott, elég ha annak bécsi vagy prágai fényességét követni az ország nem tudta sokáig. Aztán eljött a XIX. század és Pest ugrásszerű fejlődése: a tudatos városépítés eredményeként klasszicista középületek, templomok, polgárházak és szállodák épültek szervezett rendben és a városfalakon messze túl is. A legnagyobb magyar, Széchenyi István példátlan erőfeszítéseinek köszönhetően megszületett az első állandó kapcsolat Buda és Pest, a Dunántúl és a Dunán inneni területek között a Lánchíd révén. A század közepén Pest már egyértelműen az ország központja lett.

Két évtizedre visszavetette Magyarország fejlődését az osztrák császár és az orosz cár összefogása, mely leverte 1849-ben a nemzet önállóságáért vívott harcát, vezetőit bujdoklásra ítélte vagy kivégeztette a győztes, a császár. A gyász, a félelem és a rémuralom évei alatt azonban megszületett az Osztrák-Magyar Monarchia gondolata, létrejött a Kiegyezés és megszületett a ,társfőváros" igénye. 1872-ben Óbuda, Buda és Pest egyesült, a megszülető Budapest a XIX. század utolsó évtizedeiben vált a Kárpát-medence teljes értékű fővárosává. Nemcsak közigazgatási központja volt a mainál lényegesen nagyobb Magyarországnak, hanem ipari, kereskedelmi, közlekedési, szellemi, művészeti, oktatási és nem utolsósorban építészeti centruma. A historizmus és a szecesszió jegyében született új Budapest az 1. világháborúig élte virágzósugárzó életét A főváros historizáló jellege, a korábbi stílusok utánzása az egyik jellemzője Budapest tekintélyes részének, de az is, hogy különböző történelmi rétegek, az ókori és a középkori értékek is jól megférnek egymás mellett.