Dercsényi Balázs előszava:

Csupán néhány gondolat erejéig szeretném igénybe venni e szép könyv gazdáját, mert ugyan meg vagyok győződve arról, hogy a majd két és félszáz színes .fénykép híven tükrözi a mai Budapestet, mégis szót kell ejteni azokról a történelmi rétegekről, amelyek hol rejtve, hol látványosan megjelennek, és amelyek meghatározzák a kétezer éves város mai arculatát. A legrégebbi, vagy ha úgy tetszik a legalsó réteg, a római koré: i. e. 13 és 9 között Augustus császár katonái elfoglalták a Dunától nyugatra és délre fekvő területeket, és megszervezték Pannonia provinciát. A folyó jobb és bal partján kiépítették a Birodalmat, a barbárok támadásaitól védő limest, és ennek egyik központja volt Aquincum, a polgár- és katonaváros. A II. században virágkorát élő kettősváros maradványai ma is szép számmal élvezhetők Buda északi részén, Óbudán, de sokkal jelentősebb feladatot láttak el a magyar állam születésekor.

Ez már a következő, az első középkori rétege a városnak: az uralkodó magyar fejedelmek a IX. század végétől a római katonaváros amfiteátrumába telepedtek be, mert annak magas falai kellő védelmet nyújtottak. Pest város első csírái is ott születtek, ahol a legfontosabb átkelőhelyet, a tabáni révet védő Contra-Aquincum falai álltak. Óbuda későbbi jelentőségét növelte, hogy a római épületmaradványok között, illetve azok felhasználásával kereskedők, iparosok telepeket hoztak létre, melyeknek szomszédságában királyi kúria, szerzetesházak és templomok épültek. És ugyanez volt Pesten is, de a budai Várhegyen még csend honolt. Óbuda és Pest fénykora a tatárok betörésével (1241) és borzalmas pusztításaival-öldöklésével zárult. Az újjáépítés jelentette a következő nagy korszakot: az eredményes védelem érdekében betelepült a Várhegy, polgárházak, templomok, kolostorok épültek a várfalak oltalmában. Természetesen Óbuda és Pest is újjáépült, s az újjászületett hármasváros megteremtette mindazon feltételeket, amelyek jó száz évvel később alkalmassá tették e vidéket arra, hogy királyi központ szülessen a Várhegy déli végén. Majd kétszáz évig fényesebbnél fényesebb paloták épültek itt, a gótikus-reneszánsz művészet európai rangú alkotásai díszítették azokat.

Az újkor hajnalán, 1541-től közel másfél évszázadig, 1686-ig törökök bírták Budát és Pestet. Ittlétük “gyümölcse” kettős volt: a fényes királyi palota, a polgárházak, kolostorok lassú pusztulásnak indultak, a keresztény templomokból dzsámik lettek, és a város sziluettjét a karcsú minaretek és a kupolás fürdők tették változatossá.

Az egyesített keresztény seregek győzelme nyomán, a XVIII. század első felében barokk városok születtek, melynek nyomai ma is jól felfedezhetők. Polgárházak, nemesi paloták, középületek, plébánia és szerzetesi templomok épültek, a tereket szoborcsoportok díszítették. A fejlődés tágasabb lehetőségét Pest élvezte, Buda csendes kisvárossá, Óbuda földesúri központként mezővárossá vált.

A XIX. század első felében ugrásszerű fejlődés egyértelműen Pesten tapasztalható; a tudatos városépítés nyomán klasszicista középületek, paloták, polgárházak és templomok születtek. A város messze túlnőtt a középkori falakon, és megteremtődött a “legnagyobb magyar”, Széchenyi István áldozatos munkája révén a régen várt állandó kapcsolat a két város között a Lánchíd révén. A század közepén Pest egyértelműen az ország központja.

A három település 1872-ben elhatározott egyesítésével megszülető Budapest a múlt század utolsó évtizedeiben vált nemcsak fővárossá, hanem akkori léptékkel-mértékkel mérve világvárossá. Nemcsak közigazgatási központja volt a mainál lényegesen nagyobb Magyarországnak, hanem ipari, kereskedelmi, közlekedési, szellemi, művészeti, oktatási és nem utolsósorban építészeti centrum, melyről a körutak sugárutak, a középületek, templomok, főnemesi paloták, bérházak, banképületek, iskolák, egyetemek stb. fényesen tanúskodnak. Az eklektika, majd szecesszió stílusában született világváros virágzó, kisugárzó, a Kárpát-medence szinte minden pontján érezhető és ható életét az I. világháborúig élte. Már ez időben is, de még inkább ma egyre jobban érezhetők, élvezhetők a történelmi rétegek: a város eklektikus, de nem csak a szó építészettörténeti értelmében, hanem úgy is, hogy egymás mellett-felett jól megférnek az ókori, középkori és újkori értékek Modern környezetben Pannonia provincia emléke barokk házak középkori részletekkel, eklektikus-szecessziós épületek között barokk templomok, klasszicista paloták a modern szállók árnyékában. Mindezeket megmutatja e szép könyv.

Dercsényi Balázs