Részlet az utószóból:

Keleti Éva úgy tűnik, kimeríthetetlen erőforrás. Évtizedek óta nemcsak jelen van a kortárs magyar fotográfiában, hanem annak cselekvő részese is. Állandóan mozgásban van. Fotográfiai munkássága mellett számos szakmai, társadalmi testület tevékeny tagja; ügyeket intéz, szervez, támogat, mindent segít, amiről úgy gondolja, hasznos kezdeményezés. Ez a szüntelen tevékenykedés azonban sokakat ingerel, megmagyarázhatatlan számukra, nehezen veszik tudomásul, és valami sötét szándékot sejtenek mögötte. Ebből eredhet, hogy gyakran ellenszenvet, szélsőséges véleményt vált ki az emberekből. Ráadásul tagadhatatlan: Keleti Éva ellentmondásos egyéniség, aminek tudatában is van.

Egy beszélgetés alkalmával (In: Szarka Klára: Fotográfia nőnemben, 2002. 90. o.) azt mondta: "Én mindig azt vártam a környezetemtől, hogy olyan legyen, mint én. Bennem nagyfokú erőszakosság is van... " Ezt olvasván, bizonyára sokan lelkesen helyeselnek, megfeledkezvén arról a tiszteletre méltó, érzelgőségtől mentes önelemzésről, ami az önkritikus mondatot megelőzi: "Az életem során (. ..) nagyon sokszor éreztem magam hátrányos helyzetben, azt tapasztaltam, hogy mindig mindenért nagyon meg kellett küzdenem. Sokszor sok emberrel szembekerültem, nagyon sokan nem szerettek. Gyakran azért, mert megmondtam a véleményem, és hittem abban, amit csinálok. A fotográfiának mindig másodrendű szerepe volt a magyar sajtóban. Az hajtott a társadalmi munkáimban is, hogy megpróbáljam a magyar fotósokat a méltó helyükre tenni. Gyakran az ellenükre is, mert nagyon nehéz velük. Mindent elkövetnek, hogy ne lehessen nekik segíteni. Ne vedd nagyképűségnek, de mindig az ispirált, hogy tudjak valamit tenni a fotográfiáért. Az életem során én személyesen is nagyon sokszor éreztem a másodrendűséget, és azt akartam elérni, hogy ne legyen ez a szakma másodrendű. Ha végiggondolom, biztosan voltak benne egyéni érdekeim is, de alapvetően mindig az zavart, és én azon akartam változtatni, hogy először jön az újságíró és csak azután a fotós. Aztán az évek során valahogyan rám ragadtak az elvállalt dolgok.
......